Kunbaracs akadálymentes honlapja
Rólunk írták:
Petőfi Népe 2012. november 5. hétfő/ Popovics Zsuzsanna
Új sírkő jelzi a hős katonák nyughelyét
Kikutatták a nevüket, ápolják a hősök emlékét
Október 31-én gépek zaja verte fel a kunbaracsi temetőkert csendjét. A település közelében hősi halált halt magyar katonák sírkövét cserélték újra.
A község közelében elesett magyar katonák sorsának kiderítésében Hazag László kecskeméti nyugdíjas tanár úr volt a faluvezetők segítségére – mondta el Lőrincz Edit, a község jegyzője.
Éppen 68 évvel azelőtt, 1944. október 31-én indult meg a Kerekegyháza község bevételére történő ostrom, a II. világháború idején. A község keleti részének védelmét az 1/III. huszárosztály látta el néhány más egységből idevezényelt katonával. A huszárosztály katonái már a délelőtti aknatámadások megindulásakor kezdték elhagyni védelmi állásaikat és igyekeztek kikerülni a bekerítésüket. Így értek el a délutáni órákra az akkori Baracspusztára vezető úton a 9-10 km közötti útszakaszra, ahol 2 szovjet Rata repülőgép alacsony támadással géppuskatűzzel árasztotta el őket. A támadás rettenetes volt. Hat magyar katona életét vesztette, 13 megsebesült, akiket a gyors elsősegély ellátás után tovább vittek az életben maradt visszavonulók. A géppuskalövedékek elpusztítottak 18 lovat is. A hazáért hősi halált halt katonákat a baracspusztai (azóta kunbaracsi) temetőben temették el.
A hősök sírját Kunbaracs Község Tanácsa rendbe hozta, 1988-ban emlékoszlopot állíttatott a helyén. Idén Szabó István ötlete nyomán új sírkő került a régi, az évek során jócskán megkopott helyére. Megkeresésére Boros Péterkunpeszéri kőfaragó igen méltányos áron vállalta, hogy újra cseréli a sírkövet. Ez meg is történt, a költségek kétharmadát az önkormányzat, egyharmadát Szabó István állta. A kőfaragó mester murvát is szórt az sírhelyre, a helyi asszonyok virágot, mécseseket helyeztek a síremlékhez.
Az eredeti és az új sírkőre is ez a felirat került: „Szabó Zsigmond és társai, hősi halottaink emlékére". Azért csak Szabó Zsigmond lett rajta megnevezve,mert a repülőgépről leadott sortűz után egyedül őt tudták azonosítani dögcédulája alapján. Hozzátartozói évekig látogatták is a sírt, a többiekről talán nem is tudták családtagjaik, hogy Baracspusztánál érte őket a halál, és annak temetőjében lettek eltemetve.
Miután megszépült a nevezetes emlékhely, az önkormányzat tervezi, hogy értesíti a katonai sírhelyről a „Hol sírjaink domborulnak" című televíziós emlékműsor szerkesztőit, továbbá azon önkormányzatokat, ahonnan valók a sírban nyugvó katonák – tájékoztatott még Lőrincz Edit. Hagyomány a településen, hogy a Hősök Napja alkalmából virággal is megemlékeznek a közös sírban nyugvó fiatal katonákról a helybeliek. Természetesen a mindenszentek és halottak napja idején is égett gyertya, került friss virág a sírra.
M E G H Í V Ó
Kunbaracs Község önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 9.-én (péntek) 15:00 órakor tartandó ülésére.
Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme
Az ülés napirendje:
1./ A 2012. évi belső ellenőrzési terv elfogadása
Előadó: Lőrincz Edit jegyző
2./ Beszámoló az önkormányzat háromnegyed évi gazdálkodásáról
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
Tolnai Irén pénzügyi előadó
3./ Az önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
Tolnai Irén pénzügyi előadó
4./ A 2012. évi vízszolgáltatási díjak megállapítása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
5./ Egyéb
A napirendi pont fontosságára való tekintettel, tisztelettel elvárom!
K u n b a r a c s, 2011. december 1.
Tisztelettel:
Tóth Ferenc
polgármester
Tisztelt Pályázók!
A BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2012-es fordulójára 2011.október 17-től pályázhatnak az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű hallgatók.
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján történik.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. november 14.
I. Általános tudnivalók a 2011. évi népszámlálásról
1. Mikor tartják a népszámlálást?
A 2011. évi népszámlálásra október 1. és 31. között kerül sor. Ez a teljes körű lakás- és személyösszeírás azonban egy meghatározott "eszmei időpontra", vonatkozóan készít állapotfelvételt. Az eszmei időpont ezúttal 2011. október 1. (szombat) 0.00 óra lesz, vagyis a válaszokat mindig erre az időpontra gondolva kell megadni.
2. Ki mindenkit, mi mindent számolnak meg?
Az eszmei időpontra vonatkozóan Magyarország területén számba vesznek minden lakást és minden itt élő természetes személyt. Ez vonatkozik mindazokra a magyar állampolgárokra, akik az ország területén életvitelszerűen élnek, vagy ha külföldön vannak, akkor csak átmenetileg (12 hónapnál rövidebb ideig) tartózkodnak ott. Összeírják még az ország területén 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodó külföldi állampolgárokat és a hontalan személyeket is. Az adatfelvétel során számba vesznek az ország területén minden lakást, lakott üdülőt, egyéb lakóegységet, illetve közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményt.
3. Kötelező-e az adatszolgáltatás? Ha valaki megtagadja, mire számíthat?
A népszámlálás végrehajtását a Parlament által elfogadott törvény rendeli el. Az adatszolgáltatás minden kérdésre kötelező, kivételt képeznek ez alól az anyanyelvre, a nemzetiségre, vallásra, egészségi állapotra, fogyatékosságra vonatkozó kérdések, amelyek szenzitív (érzékeny) kérdések, így ezekre a válaszadás önkéntes. A kötelező adatszolgáltatás megtagadása a törvény szerint szabálysértés.
4. Mi a népszámlálás feladata?
A népszámlálás az egyedüli teljes körű statisztikai adatgyűjtés, amely egy adott időpontra vonatkozva számba veszi az ország valamennyi lakosát és lakását, és átfogó képet nyújt az ország, a társadalom valós állapotáról, változásairól. A népszámlálás feladata, hogy ezeket az adatokat rendszeres időközönként (10 évenként) összegyűjtse és - összesített formában - nyilvánosságra hozza, hogy az információk mindenki számára hasznosíthatók legyenek.
5. Mire jó a népszámlálás?
A népszámlálás adatai megbízható alapot adnak az országos szintű gazdasági, szociális és területfejlesztési döntésekhez. Hosszú távra nyújtanak segítséget a tervezéshez, prognózisok készítéséhez, a fejlesztési irányok meghatározásához - nem csak országos, hanem európai, sőt világviszonylatban is. A népszámlálás jelentősége nem csupán a népességszám egyszerű megállapítása, hanem összetételének részletesebb leírása és olyan elemzések, összefüggések feltárása is, amelyekre egy népesség-nyilvántartás nem tud választ adni. A népszámlálást követő tíz évben készülő statisztikai és szociológiai felmérésekhez is - amelyek csupán a lakosság egy kiválasztott részét (mintát) vizsgálják, s így csak becsléseknek tekinthetők - csak egy teljes körű népszámlálás tud megbízható viszonyítási keretet nyújtani.
6. Az országos számlálást elejétől a végéig a Központi Statisztikai Hivatal intézi?
A népszámlálás olyan nagyszabású országos feladat, amelynek lebonyolítása meghaladná a Központi Statisztikai Hivatal lehetőségeit. A KSH felelőssége a népszámlálás előkészítésének és végrehajtásának szakmai irányítása, az elektronikus adatgyűjtés elvégzése, valamint az adatok feldolgozása és közzététele. Az adatgyűjtés területi végrehajtásában azonban a helyi
önkormányzatok, jegyzői irodák is nagy szerepet kapnak: ők szervezik - a KSH szakmai szempontjai alapján - a számlálóbiztosokat, valamint gondoskodnak a helyi szintű oktatások megvalósításáról, helyszínéről.
7. A népszámlálás megszervezéséhez és előkészítéséhez mennyi időre volt szükség?
Három éven át tartó, nagyon összetett munka kellett az összeírás megszervezéséhez és előkészítéséhez. Ennek során több tízezer válaszadót bevonva három próbafelmérésre is sor került, amelynek tapasztalatai szükségesek voltak a népszámlálás végleges kialakításához.
8. Várhatóan hány címen végeznek összeírást?
A népszámlálás során várhatóan mintegy 5 millió címet kell fölkeresni
II. A válaszadás részletei
1. Mennyi ideig tart egy átlagos családban a kérdőívek megválaszolása?
Egy átlagos - 2-3 fős - családban az összeírás mintegy 25-30 percig tart.
2. Az adatszolgáltató milyen válaszadási módok közül választhat?
Az adatszolgáltatók 3 féle lehetőség közül választhatnak: interneten keresztül maguk válaszolhatnak a kérdésekre, esetleg egy papír kérdőívet töltenek ki maguk, vagy a számlálóbiztos közreműködésével adják meg a válaszokat. Azt reméljük, hogy az önkitöltési válaszlehetőségek megnyitása még inkább növeli a felvétellel kapcsolatos bizalmat. A számlálóbiztosok már szeptember végén minden háztartásba eljuttatják az adatfelvételi csomagot, amely tartalmazza a lakás- és a személyi kérdőív egy-egy példányát, egy tájékozató levelet, valamint a lakáskérdőíven szerepelnek az internetes kitöltéshez szükséges azonosítók. Az internetes kapu október 16-ig lesz nyitva, és ugyanezen időpontig lesz lehetőség a papír kérdőívek önálló kitöltésére is. Október 1-jétől kezdve a számlálóbiztosok is felkeresik a háztartásokat, hogy megtudják, kik szeretnék a kérdőíveket papíron kitölteni vagy a kérdésekre helyben, a kérdezőnek válaszolni. Október 16. után már csak a számlálóbiztosok segítségével lehet adatot szolgáltatni.
3. Képesek-e az adatszolgáltatók maguk kitölteni a kérdőíveket?
A kérdőívet egy általános műveltségű felnőtt könnyen ki tudja tölteni. A kérdések egyszerűek, hiszen a mindennapi életünk olyan alapvető tényezőit járják körül, mint otthonunk, családunk, munkánk, kötődéseink, egészségünk. A kérdőív formai kialakítása pedig egyértelműen eligazítja a válaszadót a kérdések sorrendjében és a válaszok kiválasztásában, beírásában. A fejlett országok többségében bevált az önkitöltés módszere, de továbbra is biztosítani kívánjuk a számlálóbiztosi segítséget is azok számára, akik szívesebben válaszolnak szóban, mint írásban.
4. Mi történik, ha valaki nem tudja, vagy nem akarja saját maga kitölteni a kérdőívet?
A számlálóbiztos minden lakást fölkeres, hogy megtudja, az ott élők hogyan kívánnak válaszolni. Amennyiben az adatszolgáltató nem kíván élni az önkitöltés lehetőségével, a kérdező segítségére lesz a válaszadásban.
5. Kellenek-e a személyes dokumentumok a kérdések megválaszolásához?
A népszámlálásnál a válaszadás bevalláson alapul, az adatszolgáltatók által adott válaszokat ellenőrzés nélkül el kell fogadni, de fel kell hívni a válaszadó figyelmét, hogy a törvény szerint a valóságnak megfelelő adatokat kell közölnie. Dokumentumok bemutatását a számlálóbiztos nem kérheti, ám javasolhatja az adatszolgáltatónak, hogy egy-egy kérdés (dátumok, foglalkozás, iskolázottság stb.) pontosabb megválaszolásához igazolványt, bizonyítványt használjon.
III. Internetes kitöltés
1. Lehet-e elektronikus úton kitölteni a népszámlálási kérdőíveket?
Igen. A hazai népszámlálások történetében először nyílik mód a kérdőív internetes kitöltésére. Az online módszer kidolgozására részben az adatszolgáltatói terhek csökkentése, részben a gyors és költségtakarékos feldolgozás érdekében volt szükség. Az internetes kitöltés előnye, hogy nincs meghatározott helyszínhez és időhöz kötve: október 1. és 16. között bárki, bárhol, bármikor megkezdheti és abbahagyhatja. Emellett az elektronikus kérdőív segítő útmutatásai is könnyítik a válaszadást.
2. Hogyan történik az online válaszadás?
A kérdőívek elektronikus úton történő kitöltéséhez szükséges egyedi azonosító kódokat és az internetes elérés útvonalát 2011. október 1-jéig minden címre eljuttatják a számlálóbiztosok. A kódok segítségével a megkérdezett a saját háztartására vonatkozó lakás- és személyi kérdőívek online kitöltését könnyedén el tudja végezni, a programba beépített magyarázatok pedig segítik a kérdések helyes megválaszolását. Ha egy háztartás az online kitöltés mellett dönt, kérjük, valamennyi ott élőről így válaszolják meg a kérdőíveket!
IV. Adatvédelem
1. Ki, illetve milyen szerv kaphatja meg a népszámlálás olyan, részletesebb adatait, amelyek nem jelennek meg az egyes kiadványokban?
Törvény deklarálja a statisztikai adatgyűjtések eredményeinek nyilvánosságát, részletesebb adatok is csak összesített, feldolgozott formában kérhetők. Egyedi adatokat a KSH senki és semmilyen intézmény számára nem ad meg.
2. Lehetséges-e, hogy a KSH kiadja az egyes személyekre vonatkozó adatokat a hatóságoknak - bíróságoknak, ügyészségeknek, parlamenti vizsgálóbizottságoknak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, titkosszolgálatoknak, rendőr-főkapitányságoknak vagy más nyomozati, adatgyűjtési jogkörrel felruházott szerveknek, vállalkozásoknak?
A statisztikai törvény értelmében a KSH egyedi, a válaszadó személyét felfedő adatot semmilyen szervnek nem adhat át. A kérdőíven nem szerepel név, és az azonosító adatokat, így a lakcímet a feldolgozás után/során teljesen külön adatbázisban kezelik. Az adatfeldolgozás után a papír kérdőívek megsemmisítésre kerülnek.
3. Mennyire biztosítottak a népszámlálás során az adatszolgáltatók személyiségi jogai?
A népszámlálási törvény megalkotásakor a legteljesebb mértékben figyelembe vették a személyiségi jogokat. Ezért az adatfelvétel név nélkül történik, és a lakcímet is a
teljeskörűség biztosítása után leválasztják az egyéb adatoktól; az ún. különleges, érzékeny (nemzetiséggel, anyanyelvvel, vallással, egészségi állapottal kapcsolatos) kérdésekre a válaszadás nem kötelező. A népszámlálásban közreműködők, köztük a számlálóbiztosok is, titoktartási kötelezettséget írnak alá. Az adatok csak összesített formában kerülnek nyilvánosságra, egyedi, az adatszolgáltató azonosítására alkalmas adatot a KSH nem szolgáltat.
4. Van-e elképzelés, döntés arról, hogy az összegyűjtött adatokat valahol tárolni kell, vagy meg lehet semmisíteni az összeíróíveket, azok feldolgozása után?
A nemzetközi gyakorlatban mindkét változatra van példa. Vannak országok, ahol évtizedeken át tárolják a népszámlálási összeíróíveket (például az Egyesült Államokban), míg több országban azonnal megsemmisítik azokat a feldolgozás után (így Oroszországban). A 2011. évi magyarországi népszámlálás adatainak feldolgozása után - a korábbi hazai gyakorlatot folytatva - a kérdőíveket környezetbarát módon megsemmisítik.
5. Sérthet-e személyiségi jogokat a népszámlálás? Megtagadható-e emiatt a válasz?
A kérdőív összeállításánál a legmesszebbmenőkig figyelembe veszik a személyiségi jogokat, amelyeket a népszámlálási törvény is garantál. Tekintettel arra, hogy a népszámlálás során a feltett kérdésekre a válaszadás az érzékeny adatok (anyanyelv, nemzetiség, vallás, egészségi állapot) kivételével kötelező, ezért nem lehet ok az adatszolgáltatás megtagadására.
6. Egyeztette a KSH az adatvédelmi biztossal a kérdőív tartalmát?
Igen, a kérdőív véglegesítését többszöri konzultáció előzte meg, nem csak az adatvédelmi biztossal, hanem számos szakmai, társadalmi, érdekképviseleti és civil szervezettel is.
7. Követi-e az adatvédelmi biztos a népszámlálás folyamatát?
Az adatvédelmi biztos a népszámlálásban részt vevő szervektől független ellenőrző szervként mindvégig ellenőrzi, hogy a KSH betartja-e az adatvédelmi, adatbiztonsági törvényi előírásokat, figyelemmel kíséri a népszámlálásra vonatkozó szabályok érvényesülését, szükség esetén állásfoglalást ad ki a népszámlálás adatvédelmi követelményeiről, és kivizsgálja a hozzá benyújtott adatvédelmi tárgyú panaszokat is.
V. Mire ügyeljünk?
1. Kit kell lakásokban összeírni?
A lakásokban mindazon személyeket össze kell írni, akik életvitelszerűen ott élnek. Ide tartoznak azok is, akik 12 hónapot nem meghaladó ideig külföldön tartózkodnak, valamint az itt élő külföldi állampolgárok, illetve hontalan személyek is. Közös háztartásban az olyan együtt lakó személyek tartoznak, akik a létfenntartás költségeit - legalább részben - közösen viselik.
2. lakás alapterületét ki fogja felmérni?
Az adatszolgáltatás bevalláson alapul. Amennyiben az adatszolgáltató nem ismeri a lakás méretét, abban az esetben az a számlálóbiztos kérésére - de nem kötelezően - iratokból előkereshető, vagy közösen elvégzett becslés, felmérés útján állapítható meg.
3. Hogyan azonosítható a számlálóbiztos személye?
Az adatszolgáltató a számára eljuttatott borítékban előre megkapja az őt felkereső számlálóbiztos nevét és népszámlálási igazolványának azonosítószámát, így a becsöngető számlálóbiztost azonosítani tudja, de kérheti tőle, hogy igazolja magát személyét azonosító igazolvánnyal is. Ha megváltozna a számlálóbiztos személye, erről a lakók tájékoztatást kapnak (értesítőlevélen vagy a házban kihelyezett plakáton). Az összeíró nevét, illetve az esetleges változást a népszámlálás időszakában működő információs telefonvonalon (zöld számon) is ellenőrizni lehet.
VI. A számlálóbiztosok
1. Mindenképpen találkozunk a számlálóbiztossal?
Ez egyáltalán nem biztos. Bár október 1-jétől kezdődően a számlálóbiztosok járják a körzeteket, és minden lakásba becsöngetnek, hogy megtudják, ott milyen módon kívánnak válaszolni, ám ha valaki interneten már kitöltötte a kérdőívet, akkor lehet, hogy a számlálóbiztosa föl sem keresi. Ha valaki a papír kérdőívet saját maga szeretné kitölteni, akkor annyi kérdőívet kell kapjon a számlálóbiztostól, ahányan a lakásban élnek. De kérheti azt is, hogy a számlálóbiztos kérdezze le a kérdőívet. Ilyen esetekben tehát egyszer, legföljebb kétszer személyesen is találkozunk a kérdezővel.
2. Kik végzik az összeírást, milyen foglalkozási, társadalmi kör közreműködésére számítanak?
Korábban leginkább pedagógusok látták el a kérdezőbiztosi feladatokat, ma már viszont sokan érdeklődnek e munkalehetőség iránt, elsősorban olyanok, akik jól ismerik a helyi viszonyokat, szeretnek emberekkel foglalkozni, és bírják a terepmunkával járó megterhelést. Bizalmat keltő, intelligens, precízen dolgozni tudó személyek közreműködésére számítanak a népszámlálást előkészítő szakemberek.
3. Mik a számlálóbiztosok kiválasztásának főbb szempontjai?
A számlálóbiztosok toborzása, alkalmazása az önkormányzatok feladata, a KSH kiválasztási szempontjainak figyelembe vételével. Ezek közé tartozik a jó fellépés, beszélőkészség, helyismeret, olvasható írás, konfliktustűrő képesség, a tanulási készség, az oktatáson való részvétel vállalása, a határidők és útmutatások betartásának vállalása, a fizikai terhelhetőség, valamint az, hogy a jelentkező szeptember végétől október végéig állandó rendelkezésre álljon. Előnyt jelent az adott területen élő nemzetiségek nyelvének ismerete.
4. Hány számlálóbiztosra, illetve ellenőrre lesz szükség a sikeres adatgyűjtéshez?
Az adatfelvételt közel 40 000 számlálóbiztos végzi. Az ő munkájukat pedig mintegy 8000 felülvizsgáló és 400 területfelelős irányítja, ellenőrzi.
5. A hajléktalanok, lakással nem rendelkezők összeírása milyen módon történik? Egyáltalán összeírják őket?
Természetesen a hajléktalan személyeket is összeírják. Egy részük elérhető lesz a hajléktalanszállásokon, illetve a hajléktalanokat ellátó szociális intézményekben, másokat az önkormányzatok szociális munkásai, illetve karitatív szervezetek munkatársai bevonásával igyekszünk minél teljesebb számban összeírni
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYŰJTÉSI HÍRLEVÉL
Elektronikai hulladékok gyűjtése:
A Saubermacher-Magyarország Kft. az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megszervezi a lakosság környezettudatos magatartásának elősegítése érdekében a háztartásokban keletkező elektromos és elektronikai hulladékok begyűjtési akcióját településünkön.
Gyűjtési időszak:
Szeptember 12- től-15-ig, az önkormányzat udvarában
8-tól-12 óráig
Teendő:
A háztartásokban fellelhető elektromos és elektronikai berendezéseket a Saubermacher-Magyarország Kft. közreműködésével a gyűjtési napon meghirdetett időszak alatt díjmentesen átveszik a Polgármesteri Hivatal által kijelölt gyűjtési ponton.
Gyűjtési szabályok:
A lakossági szelektív elektronikai hulladékgyűjtési akció keretében az alább felsorolt, a háztartásokban használt berendezések leadása történhet:
- nagy háztartási gépek (pl. mosógép, hűtőgép, mosogatógép, porszívó, stb.)
- kis háztartási gépek (pl. vasaló, hajszárító, kenyérpirító, konyhai robotgép, gyorsforraló, kávéfőző, ventilátor, stb.)
- számítástechnikai berendezések (pl. számítógép, telefon, faxgép, fénymásoló, billentyűzet, egér, mobiltelefon stb.)
- szórakoztató elektronikai berendezések (pl. televízió készülék, rádió, hi-fi torony, DVD lejátszó, házimozi, stb.)
- barkácsgépek (pl. fúrógép, fűnyíró gép, stb.)
- világítástechnikai berendezések (pl. lámpák, fénycsövek, stb.)
- játékok és szabadidős sport eszközök
- orvosi berendezések (pl. vérnyomásmérő, stb.)
- akkumulátor (savas akkumulátor)
Az átvétel azonban megtagadható, amennyiben az átadásra szánt berendezések erősen rongált, törött – törmelékes vagy erősen szennyezett állapotban vannak.
Köszönjük, hogy él az elektronikai hulladékgyűjtés lehetőségével, és együttműködik velünk.
Tisztelettel:
Saubermacher-Magyarország Kft.
Tájékoztatjuk a szülőket és a diákokat, hogy a Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Kunbaracsi Tagintézményében a tanévnyitó 2011. augusztus 31-én 16 órakor lesz.
Tisztelettel:
Altné Lantos Odett
Tagintézmény vezető
EMVA Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011.(VII. 29.) VM rendelet valamint az ÚMVP LEADER fejezetének végrehajtásának lépései.
A mellékelt dokumentum tartalmazza a legfontosabb határidőket és teendőket, illetve a pályázatokhoz szükséges nyomtatványok és adatlapok elektronikus elérhetőségét.
Tisztelt Kunbaracsi lakosok!
Sántha Balázs és Fia Kft. Purina Takarmányboltot nyit Kunbaracson Kossuth Lajos utca 32 szám alatt.
Ismételten kaphatóak lesznek a megszokott minőségű PURINA tápok, szemes termények, kutya-macska tápok és konzervek, valamint kiegészítők és vitaminok.
Nyitás: 2011.07.21-én csütörtökön 15 órakot lesz.
Nyitási akció: Minden megvásárolt 2 zsák PURINA takarmányhoz 1 zsák (10 kg) FAVORIT kutyatápot adunk ajándékba. Az akció csak ezen a napon 15 órától lesz érvényes.
Kedves vásárlóinkat meghívjuk egy grill-partira, ahol flekkennel és egy pohár üdítővel látunk vendégül mindenkit.
Programunk célja volt a közművelődési intézményrendszer fejlesztése, a közoktatás hatékonyságának növelése a közművelődés eszközeivel, az iskoláskorúak bevonása új tanulási formákba és a hátrányos helyzetben élő felnőttek bekapcsolása az élethosszig tartó tanulási folyamatba.
Konzorcium vezetője a Megyei Közművelődési Intézet, feladatai közé tartozott a projekt egészének koordinálása, nyilvánosság biztosítása, közművelődési szakemberek számára képzések szervezése és megvalósítása
Konzorciumi partnerek:
A Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület feladata iskoláskorúak számára fejlesztő foglalkozások, hátrányos helyzetűek számára informatikai kompetencia-fejlesztés megvalósítása
A kiskunmajsai Konecsni György Kulturális Központ feladata fejlesztő foglalkozások megvalósítása iskolás korúak körében, nyelvi kompetencia-fejlesztés hátrányos helyzetűek számára, a helyi életminőséget javító komplex fejlesztések hátrányos helyzetűek számára
A programunkat iskoláskorúak, hátrányos helyzetűek és közművelődési szakemberek számára szerveztük meg.
A konzorciumi partnerek székhelyén kívül az alábbi helyszíneken valósítjuk meg programunkat: Ágasegyháza, Baja, Fülöpháza, Kalocsa, Kecel, Kecskemét, Kerekegyháza, Kunbaracs, Lakitelek, Nyárlőrinc, Szabadszállás, Tiszakécske, Városföld
Partnerünk Kunbaracson a Könyvtár, Információs és Közösségi hely volt.
A program során alig kevesebb, mint 1800 diákot, biztosítottunk számukra képzéseket, szakköröket, tréningeket, nyári táborokat összesen több, mint 1800 órában.
A program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg 2009 október 30 és 2011. június 30. között. A támogatás összege 80 927 000 Ft volt.
A projekt honlap címe: http://bacskultura.hu/TAMOP
Önkormányzatunk az idén 44 rászoruló kisgyerek nyári étkeztetéséről gondoskodik.
A Nemzeti Erőforrás Miniszter szociális nyári gyermekétkeztetés támogatásáról hozott döntése alapján Kunbaracs község 895 400,00 Ft ( 100 százalékos támogatásban) részesült a központi költségvetésből.
A lengyelországi buszbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett kislány június 24.-e óta otthonában gyógyul.
A Kunbaracsi Polgárőrség Fókusz Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára továbbra is utalhatnak, akik szeretnének segíteni a családnak.
A hetedikes kunbaracsi kislány gyógyíttatására hétfő óta adományokat gyűjt a helyi polgárőrség. Akik szeretnének segíteni a családnak, a civilszervezet Fókusz takarékszövetkezetnél lévő 51700131-11069382 számlájára utalhatnak. Személyesen is átadhatják a pénzt Szabó Istvánnak a polgárőrség elnökének, vagy Magyari Péter és Hirmann Józsefné polgárőröknek. Ők kaptak megbízást a gyűjtésre.
Az ország hátrányos helyzetű térségeiben igen alacsony a pályázati hajlandóság, a KKV-k megfelelő szakember hiányában nem tudnak jó pályázatokat készíteni, forráshiányuk nem teszi lehetővé, hogy profi pályázatíró cégekkel készíttessék el a programterveiket. Számukra jelent segítséget a tanácsadó hálózat, melyben a felkészült szakemberek pályázatfigyelést végeznek, naprakész tájékoztatást nyújtanak a beadható pályázatokról, tisztában vannak azokkal a kritériumokkal, amelyek nélkül egy pályázatot nem lehet beadni.
Mobil tanácsadóink naprakész információkkal rendelkeznek az Új Széchenyi terv keretében kiírt munka-erőpiaci (munkahelyteremtő beruházások, bértámogatások és képzések) pályázatokkal kapcsolatban és segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak a lehető legoptimálisabb lehetőség kiválasztásához.
Kik igényelhetik ezt a szolgáltatást:
Bármely Magyarországon bejegyzett vállalkozás. Elsősorban Mikro-, Kis- és Közép-vállalkozások részére.
Hogyan vehetik igénybe ezt a szolgáltatást:
- Telefonon, melyről tájékoztatást a Munkaügyi Kirendeltségeken kaphat.
- Elektronikus úton (e-mail formájában).
- Személyesen a Munkaügyi központok valamelyikében előzetes időpont egyeztetést követően.
- Személyesen a saját telephelyén vagy székhelyén, előzetes időpont egyeztetést követően
Miért is jó ez a szolgáltatás:
- A kiírt Új Széchenyi terves pályázatokról tájékozódhat közérthető nyelven anélkül, hogy órákig kellene a számítógép előtt ülnie.
A mobil tanácsadók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának területén végzik a tevékenységüket.
Kirendeltség illetékességi területe | Tanácsadó | Elérhetőség |
Bács-Kiskun megye | Banó Sándor banos@lab.hu | 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. II/208. Tel: 76/486-588/210 , fax: 76/486-592 |
Kecskeméti, Kunszentmiklósi Kiskunfélegyházi, Tiszakécskei | Molnár Zoltán molnarzo@lab.hu | 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. II/208. Tel: 76/486-588/210, fax: 76/486-592 |
Kiskunhalasi, Kiskőrösi, Kiskunmajsai | Szombati Júlia szombatij@lab.hu | 6400 Kiskunhalas Szent Imre u.12. Tel: 77/523-554, fax: 77/523-564 |
Bajai, Kalocsai, Jánoshalmi, Bácsalmási | Dankó Erika dankoe@lab.hu | 6500 Baja, Czirfusz F. u. 13. Tel: 79/520-831, fax: 79/520-831 |
Telkek eladók!
Kunbaracson az önkormányzat tulajdonában lévő villany, gáz és vízi közművel kialakított telkek eladók.
A telkek nagysága : 1540m2- től-1600m2-ig
A telkek ára: 486,- Ft/m2
A kunbaracsi lakóhellyel rendelkező fiatal családok első lakáshoz jutásának, lakótelek megszerzésének támogatási rendszeréről szóló önkormányzati rendelet értelmében a támogatás elnyerése esetén a támogatás a mindenkori telekár 85%-a, amelyet a telekár fennmaradó részének befizetésekor ír jóvá az önkormányzat.
A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kecskeméti Kirendeltség és Szolgáltató Központja 2011. május 20.-án (pénteken) 9.00-12.00 óra között „Esély a foglalkoztatásért” címmel
ÁLLÁS - és KÉPZÉSI BÖRZÉT
szervez a kirendeltségen (Kecskemét, Klapka u. 34).
Határidő: 2011-03-31
A pályázat célja:
A Nemzeti Együttműködés Programjában meghatározottak szerint a gazdaság talpra állításához való hozzájárulás, a KKV-k fejlődésének, piaci pozíciójának megerősítése és versenyképességének növelése, ezen vállalkozásoknál az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, többlettámogatás biztosítása az ország gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból kedvezőtlen helyzetű térségeiben; a hátrányos helyzetű munkavállalók, ezen belül az álláskeresők foglalkoztatásának ösztönzése, a területi kiegyenlítő folyamatok elősegítése és a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése.
A pályázók köre:
* gazdasági társaságok,
* jogi személyek vállalatai,
* egyéni vállalkozók,
* szövetkezetek.
Feltételek:
A pályázó vállalja, hogy:
* a beruházást legkésőbb 2011. november 30-ig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását benyújtja (ez a feltétel új épület, épületrész építésére vonatkozóan is érvényes).
* a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet
* stb.
Elszámolható költségek:
új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések, valamint az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése.
A támogatás mértéke:
Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,2 millió Ft/új munkahely.
Támogatási intenzitás: 10-50%.
Kiíró: NGM
MPA-2011-KKV
Tisztelt Lakosság!
2011. évben dr. Faragó Zsolt jogosult állatorvos az alábbi menetrend szerint végzi az ebek összevezetéses veszettség elleni kötelező védőoltását:
2011.05.04. (szerda)
8-10 óráig Polgármesteri Hivatalnál
11-11.30 óráig Csaradai Iskolánál
Pótoltás.
2011. 05.06. (péntek)
8-10 óráig Polgármesteri Hivatalnál
Az oltás díja 3000,-Ft ebenként a kötelező féregtelenítéssel együtt.( Aki még nem rendelkezik sorszámozott oltási könyvvel, annak 300,-Ft felár ellenében kiállítják a helyszínen.)
Háznál történő oltási igények bejelenthetők a 06-20-332-69-06 telefonszámon vagy a helyszínen.
M E G H Í V Ó
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 27.-én (szerdán)
15 órakor tartandó ülésére.
Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme
Az ülés napirendje:
1./ Az önkormányzat 2010. évi zárszámadásának elfogadása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
Tolnai Irén pénzügyi előadó
2./ Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
3./ Beszámoló a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás 2010. évi tevékenységéről
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
4./Megállapodás a rövid időtartamú közfoglalkoztatásról
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
5./ Kerekegyháza és Térsége Gyermekjóléti és Szociális Feladatellátó Társulás társulási megállapodásának módosítása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
6./ LEADER forrásokból megvalósuló erdei iskola kivitelezése
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
7./ Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda Kunbaracsi tagintézményének szervezeti kérdéseiről döntés
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
8./Egyéb
A napirendi pont fontosságára való tekintettel, tisztelettel elvárom!
A képviselő-testületi ülés előtt 14 órától a Faluházban szülői értekezletet tartunk az iskola szervezeti kérdéseiről. A tanácskozáson szívesen látjuk a téma iránt érdeklődő helyi lakosokat is.
K u n b a r a c s, 2011. április 19.
Tisztelettel:
/: Tóth Ferenc:/
polgármester
Hirdetmény!
Tisztelt Ügyfelek, Tagok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Homokhátság Nonprofit Kft. által a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII.4.) FVM rendelet értelmében elkészített Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálata a gazdasági, társadalmi helyzet változása, és a forrásallokációban is tükröződő célrendszer prioritásainak lehetséges módosulása miatt indokolttá vált. Ennek okán az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító hatósága a 6 / 2011 (II. 4.)-i közleményében elrendelte a Helyi Akciócsoportok érvényben lévő Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát. Ebből kifolyólag lehetőség adódik a HPME katalógus (Helyzet - Probléma - Megoldás - Eredmény) frissítésére is, így a jelenleg érvényben lévő célterületek aktualizálhatóvá, illetve bővíthetővé válnak.
A felülvizsgálatot egy olyan, legalább 5 főből álló tervezői csoport fogja végezni, melynek kötelező tagja a munkaszervezet-vezető, és a közszféra képviselőinek létszáma nem haladhatja meg a tervezői csoport 33%-t. A tervezői csoport további tagjai HACS tagok közül és egyéb helyi vidéki szereplőkből tevődik össze. A tervezői csoport tagjairól és vezetőjéről a Homokhátság Nonprofit Kft. Taggyűlése 2011. 02. 17-én fog dönteni.
A Homokhátság Nonprofit Kft. honlapján a www.homokhatsag-leader.hu oldalon folyamatos tájékoztatást biztosítunk a felülvizsgálat egyes szakaszairól, illetve kérdéseiket feltehetik a
homokhatsag.leader@gmail.com email címen, melyekre kollégáink készséggel válaszolnak. A Homokhátság Nonprofit Kft. irodájában folyamatos személyes konzultációt, illetve tájékoztatást biztosítunk ügyfeleinknek. A tervezés koordináló csoport tagjai 2011. 03. 04-ig fórumokat tartanak a HVS jövőképéről, és intézkedéseiről, illetve felmérést készít a projektötletekről.
A helyi akciócsoportok számára a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia általános felülvizsgálatára a jelenlegi hatályos rendelkezés szerint 2011. 02.07 – 2011.03.18. közötti időszak áll a rendelkezésre. A projektötletek feldolgozását legkésőbb 2011. 03. 27-ig be kell fejeznie a tervezést koordináló csoportnak. A minisztériummal és a kifizető ügynökséggel történő egyeztetések 2011. 04. 30-ig lezárásra kerülnek, majd a HPME katalógus mindenki számára elérhetővé válik elektronikus úton.
Az ÚMVP LEADER pályázatok várhatóan 2011. 06. 30 és 07. 30. között nyújthatóak be az illetékes szervhez.
A HACS tervezési területéhez tartozó polgármesteri hivatalok hirdetőtábláján is elérhető lesz ezen hirdetmény.
A HVS felülvizsgálatban való aktív részvételre, valamint a projekt ötlet gyűjtésében történő közreműködésre felkérjük a T. Tagokat és Ügyfeleket! Az ötleteiket, javaslataikat a Homokhátság Fejlődéséért Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Társaság – ezen hirdetmény fejlécében megjelölt - elérhetőségein keresztül írásban és szóban tehetik meg.
Kecskemét, 2011. február 8.
Vén Gabriella
munkaszervezet vezető
Tisztelt Lakosság!
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 28-án hétfőn 16.00 órakor falugyűlést tart a Művelődési Házban.
Napirend:
A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése településünkön
Előadók: Tóth Ferenc polgármester és Naske Adrienn a Saubermacher-Magyarország Kft. kirendeltség vezetője
A napirendi pont fontosságára való tekintettel, mindenkit tisztelettel várunk!
K u n b a r a c s, 2011. február 17.
Tisztelettel:
Tóth Ferenc
polgármester
Tisztelt Pályázók!
A Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2011-es fordulójára 2010. október 1-tõl pályázhatnak az állandó lakhelyük szerint illetékes települési önkormányzatnál.
További információk az OKMT oldalán:
http://www.okmt.hu/index.php?oldal_id=126
Petőfi Népe 2011. február 7. hétfő
Kitüntették a kunbaracsi polgárőr egyesület elnökét. Szabó István húsz éve hatodmagával alapította meg a testületet a községben a közbiztonság és a helybéliek biztonságérzetének növelésére.
Szabó István, az Országos Polgárszövetség rangos elismerését, az Arany Keresztet kapta meg. A szombati ünnepségen az elnök köszönetet mondott a társalapítóknak és az egyesület többi tagjának is.
Az ünnepségen felidézték az elmúlt húsz év jelentős polgárőrtörténéseit, köztük bűnözők elfogását és a rendőrséggel együttműködve végrehajtott akciókat is.
Petőfi Népe 2011. január 31.
Közösségi ház
A kunbaracsi könyvtárt, a számítógépes termet napjainkban is sokan látogatják, a jövőben valószínűleg annál is többen. Idén újabb fejlesztés elé néz a közösségi ház. Központi forrásból 45 millió forintot költhet a falu az épület tetőszerkezetének renoválására, továbbá a kulturális és informatikai szolgáltatások fejlesztésére. A technikát használni tudja majd mindenki, a teleházban ingyenes ismeretterjesztő órákat lehet venni számítógépes alapismeretekből és elektronikus ügyintézésből is.
Településünkön 2011. március 1-től indul a szelektív hulladékgyűjtés
(Először március 17-én szállítja el a szelektíven gyűjtött hulladékot a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft.)
Szelektív hulladékgyűjtésnek nevezzük azt a folyamatot, amikor a háztartásunkban keletkező, a már felesleges, de hasznosítható anyagokat (papír, műanyag, üveg, fém, italos karton, komposztálható szerves hulladék, egyéb hulladék) külön gyűjtjük, és megfelelő módon adjuk tovább hasznosításra, ipari feldolgozásra.
Célja: értékes másodnyersanyagok (pl. műanyag, papír, üveg, fém) kinyerése és hasznosítása, ezáltal a Föld véges nyersanyag készletének kímélése, a lerakóba kerülő hulladék mennyiségének csökkentése.
A szelektív hulladékgyűjtésben való részvétel nem kötelező, azonban kérjük, ne tegyék tönkre a szelektív hulladékgyűjtésben résztvevő lelkiismeretes emberek munkáját!
A szelektív gyűjtés típusai
Gyűjtőszigetes gyűjtés
A szelektív gyűjtés ezen típusa a forgalmasabb közterületeken elhelyezett úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek segítségével valósul meg. Ezek a gyűjtőszigetek a papír, műanyag, üveg, fém és italos karton csomagolóanyagok elkülönített gyűjtésére szolgálnak, melyek folyamatosan rendelkezésre állnak a lakosság részére. A konténereken található matricák hasznos információval szolgálnak a gyűjtőszigetek helyes használatával kapcsolatosan. A mi településünkön a piactéren ( Zrínyi utca) található a gyűjtősziget.
FONTOS: A gyűjtőszigeteken összegyűjtött hulladékokat – az üveg csomagolási hulladékok kivételével - a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai egy szelektív gyűjtőjárműbe gyűjtik be. Az így begyűjtött hasznosítható hulladékokat a válogatóműben előkezelik, mely az újrahasznosítás alapfeltétele. A gyűjtőszigeteken gyűjthető hulladékok körét, helyes elhelyezési módját a Hírlevél további oldalán található összefoglaló táblázat mutatja be! Figyelem! A szelektív gyűjtőszigetek konténereiben található hulladékok a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. tulajdonát képezik!
Házhoz menő gyűjtés
A házhoz menő gyűjtést hazánkban egyelőre csak néhány településen alkalmazzák. Örömmel tudatjuk, hogy a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. 2011. évtől házhoz menő szelektív gyűjtést vezet be településünkön. Ezzel a leghatékonyabb, legkényelmesebb megoldást kínálják a háztartásunkban keletkező újrahasznosítható és komposztálható hulladékok elhelyezésére. A gyűjthető hulladékokkal kapcsolatos összefoglaló táblázat a Hírlevél további oldalán olvasható!
Újrahasznosítható hulladékok gyűjtése
A településen lakóknak csak annyit kell tenniük, hogy a szelektíven gyűjtött újrahasznosítható hulladékokat a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. által térítésmentesen rendelkezésre bocsátott sárga színű zsákban gyűjtik és kirakják az ingatlanuk elé. A zsákok begyűjtési napjait tartalmazó táblázat a hírlevél további oldalán olvasható!
Komposztálható hulladékok gyűjtése
A Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. a fentiek mellett bevezeti a háztartásokban keletkező növényi eredetű, természetes úton lebomló hulladékok (pl. fűkaszálék, ágnyesedék, falevél) elkülönített gyűjtését is.
Gyűjtési időszak: április 15–től november 15-ig tart. A begyűjtési napokat tartalmazó táblázat a hírlevél további oldalán olvasható!
TEENDŐ: A levágott füvet és egyéb lágyszárú növényeket a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. által térítésmentesen rendelkezésre bocsátott zöld színű zsákban, az ágnyesedéket max. 70 cm hosszú kötegekben összekötve, a zöld zsákban vagy mellette, főtt ételmaradék és egyéb hulladék nélkül helyezzük ki az ingatlanunk elé, közterületet nem szennyező módon.
Zsákok átvételének módja
A Hírlevéllel együtt a háztartások postaládájába 1 db sárga és 1 db zöld színű, Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. felirattal és gyűjtési útmutatóval ellátott zsákokat helyeznek el a Társaság dolgozói. Ezt követően nekünk nincs más teendőnk, mint a háztartásunkban a megfelelő zsákban összegyűjtött hulladékokat kihelyezni a következő oldalakon meghirdetett napokon. A mindenkori begyűjtést követően a Kft. munkatársai cserezsákot helyeznek el a postaládában. Amennyiben a cserezsák kevésnek bizonyul, az újrahasznosítható és komposztálható hulladékokat bármilyen más áttetsző műanyag zsákban is kihelyezhetjük!
Begyűjtés módja (újrahasznosítható, komposztálható hulladékok)
A sárga (újrahasznosítható hulladék) és a zöld színű (komposztálható hulladék) zsákokat a gyűjtési napokon 7:00-ig szíveskedjenek kihelyezni, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása után a később kihelyezett zsákokat nem áll módjukban elszállítani! Kérjük, a gyűjtőzsákokban csak az összefoglaló táblázatban felsorolt hulladékfajtákat, és az ott előírt módon gyűjtsünk! Amennyiben a zsákba háztartási vegyes hulladék, lom hulladék, üveg hulladék illetve nem megfelelő típusú hulladék vagy a gyűjthető hulladék szennyezetten kerül bele a Társaság jogosult megtagadni annak elszállítását!
Szelektív hírlevél 2011. tavasz
MEGHÍVÓ
Kunbaracs Község önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 31.-én (hétfőn)
14 órakor tartandó ülésére.
Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme
Az ülés napirendje:
1./ A szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséről és a Duna- Tisza közi Nagytérség Regionális települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszer keretében létrejött és a 2001/HU/16/P/PE/008 ISPA támogatással megvalósított létesítmények, gépek és eszközök üzemeltetéséről tájékoztatás.
Előadó: Rudics Ákos a HIRÖS Hulladékgazdálkodási Kft ügyvezetője
2./ Egyéb
A napirendi pont fontosságára való tekintettel, tisztelettel elvárom!
K u n b a r a c s, 2011. január 25.
Tisztelettel:
Tóth Ferenc
polgármester
M E G H Í V Ó
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 16.-án (szerdán) 14 órakor tartandó ülésére.
Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácskozó terme
Az ülés napirendje:
1./ 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet megtárgyalása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
Hegedűsné Tolnai Irén pénzügyi előadó
2./ 2011. évi munkaterv elfogadása
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
3./ Szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséről döntés
Előadó: Tóth Ferenc polgármester
4./ Egyéb
A napirendi pont fontosságára való tekintettel, tisztelettel elvárom!
K u n b a r a c s, 2011. február 11.
Tisztelettel: /:Tóth Ferenc:/
polgármester
Petőfi Népe 2011. február 05. szombat
Játszótérre megy a farsangi buli bevétele
Játszóteret akar berendezni tavasszal a faluház mellett a Kunbaracsi Kulturális Egyesület. Ezért február 12-én bált szerveznek, s a bevételt a gyerekek örömére költik el. Népes mulatságot szeretnének összehozni, ezért olyan műsor lesz, ami mindenkinek tetszik a faluban. Felelevenítik a régi kedvelt farsangi játékokat, amelyekben bevonják a szülöket, nagyszülőket is. Mondani sem kell, mindenkit jelmezben várnak este 6 órára a művelődési házba (M.J.)
Petőfi Népe 2011. január 25.
Fákkal ültették be a szeméttelep helyét
A múlt hét végén facsemetékkel ültették be a volt szeméttelepet a falubeliek. A növényeket a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetségtől nyert pályázati pénzen vásárolták a polgárőrök - tudtuk meg Szabó Istvántól, a helyi polgárőr egyesület elnökétől. A munka végeztével kecskepörkölttel vendégelte meg a faültetőket az egyesület. (M.I.)
Kunbaracs községben 2010. november 27-én került sor a polgárõrök alapvizsgájára a lajosmizsei polgárõrökkel együtt.
A vizsgára való felkészítést Bánfainé Varga Hajnalka rendõr százados a Lajosmizsei Rendõrõrs parancsnok helyettese tartotta.
A vizsgalapokat Szabó Mihály a Bács-Kiskun Megyei Polgárõr Szövetség elnöke és kolléganõje Erkiné Czinege Ágota javította.
A tanfolyamon résztvevõk megfelelt és kiválóan megfelelt eredménnyel végeztek.
K u n b a r a c s, 2010. november 29.
Szabó István
Elnök
Az ülésen Vörös László a választási bizottság elnöke ismertette a 2010. október 3-i választás végleges eredményét.
A választás eredményének ismertetése után a HVB elnöke átadta a képviselõknek és a polgármesternek a megbízólevelet.
A polgármester tiszteletdíját a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirõl, valamint a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján, az illetményalap (38 650.- Ft) és a lakosságarányosan meghatározott szorzószám szorzataként, összegszerûen kell megállapítani.
Az 1 000-nél kevesebb lakosú település esetén a szorzószám: 2,5 – 4,5, összegszerûen: 96.625.-Ft-tól - 173.925.-Ft.
A korelnök ennek megfelelõen a polgármester tiszteletdíjának megállapítására bruttó 140.000 Ft összegben tett javaslatot. A polgármester tiszteletdíját továbbra is a Boróka elnevezésû alapítványhoz juttatja el.( A tiszteletdíj pályázati önerõként, rendezvények támogatásaként visszakerül a költségvetésbe)
Az Ötv. 34. § (1) bekezdése szerint a képviselõ-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minõsített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának a segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselõ-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg.
Azon alpolgármester, akit nem a képviselõ-testület tagjai közül választottak, nem tagja a képviselõ-testületnek, a polgármestert a képviselõ-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselõ-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz.
Az alpolgármester az Ötv. és az SZMSZ szerint társadalmi megbízatásban látja el munkáját. (háromezer fõnél kisebb lélekszámú településen)
A polgármester Fehér Istvánt és Lázár Tamást jelölte alpolgármestereknek.
A képviselõ-testület 5 igen szavazattal megválasztotta a község új alpolgármestereit.
A képviselõ- testület úgy határozott, hogy a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére-anyagi lehetõségeihez mérten- 25.000 Ft-t adományoz.
A 2010. évi Önkormányzati választások eredményei