A tölgyfa történetét így mesélték a régi baracspusztai református hívek:

A mai Kunbaracs határában, ahol a kurtafarkú vaddisznó túr, áll egy kb. 22o éves fa matuzsálem. Azt mesélik róla, hogy csemete korában nagy megtiszteltetés érte!!!
A XVIII. század második felében Mária Terézia engedélyezte Kecskemét városának, hogy heti vásárokat rendezzenek.
A környező pusztákon, amint  a mai Kunbaracs helyén is, nagy állattartás folyt, ezeken a tájakon pásztorok, gulyások éltek. A pásztorok többnyire kevéssel is beérték, maguk faragták edényeiket, bográcsban főzték ételeiket, mégis, időről –időre beküldtek valakit a vásárba, vagy eladni, vagy venni valamit.
Egy ilyen vásári nap után a fiatal pásztorlegény, Marci,  visszafelé tartott a gulyához, és összetalálkozott egy fáradt vándorral. A vándor saját elmondása szerint Debrecenből indult, azóta megjárta Kiskunhalast, és most éppen a kecskeméti református hivekhez igyekszik legációra. Hosszú és fáradtságos út mögötte, futóhomok pusztákon át, néhol mocsarak mentén. Imitt-amott ha egy szekér fölvette, de volt hogy alig jutott közelebb a célhoz, mert a  szekeres csak éppen-hogy a kivánt irányba tartott. Most is, településnek se hire, se hamva, pedig igencsak fáradt, éhes és szomjas. A pásztor jól ismerte a vidéket, segiteni akart a vándornak, ezért egy ifju kocsányos tölgyhöz vezette utitársát. Ott a tarisznyából jól megvendégelte, elmagyarázta, hogy a pihenő után merre vegye az irányt, és elbúcsúztak. A tölgy a vándor fölé terjesztette ágait, aki a jó vacsora után el aludt. Másnap reggel felébredt, szokása szerint imádkozott, Isten áldását kérte az elkövetkező nap munkájára, és kezét áldásra emelve megköszönte  az éjjeli nyugalmat a fának. A vándor Csokonai Vitéz Mihály volt.   

A fa története ihlette a kecskeméti Dr. Bazsó Lili Ágnest.